Korrekció
Szili Katalin felpörgött, csak tudnám, miért, most úgysem választják meg semminek (jobb is).Szili szerint a polarizálódás a rendszerváltás következménye, ezért élnek szerinte ma az országban mintegy hárommillióan a létminimumon.Míg rendszerváltás nélkül o...
Szili Katalin felpörgött, csak tudnám, miért, most úgysem választják meg semminek (jobb is).
Szili szerint a polarizálódás a rendszerváltás következménye, ezért élnek szerinte ma az országban mintegy hárommillióan a létminimumon.
Míg rendszerváltás nélkül olyan 6-8 millióan tenék ugyanezt. Ebből gondolom, érthető, merre volna célszerű korrigálni, csak az nem annyira tetszene Szili Katalinnak.
Szili szerint egyébként a reformokkal el lehet érni a rendszerkorrekciót, de ahhoz is változáskra van szükség, hogy minden a régiben maradhasson.
Ezzel a programmal sokra mennénk.
A vita tehát ebben van, hogy a szükségesnek ítélt átalakítások jelentik-e egyben a rendszer kijavítását vagy sem, mondta a lapnak.
Hogyne. Már ha eléggé kapitalisták az átalakítások.
Szili szokása szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is odabökött egyet az interjúban. Nem csak néhányak kiváltsága, hogy gondolkodhatnak és írhatnak, mondta.
Ebben igaza van, de attól még, hogy mindenkinek szabad gondolkodni, nem feltétlenül érdemes is. És akkor én is célozgattam csak, finoman.